Az idén Csólyospálos is csatlakozik a rendezvénysorozathoz. A költészet napjának előestéjén, április 10-én (péntek) 20 órai kezdettel Hunyadvári István üllési poéta mutatja be verseskötetét a Közösségi Házban. Az eseményen közreműködik az Üllési „Királydinnye” Citerazenekar és a Csólyospálosi Hagyományőrző Asszonykórus is. A szerzőt Á. Fúrús János polgármester köszönti. A rendezvény díjtalanul látogatható, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket. A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott eme nemes kezdeményezéshez.
(Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.)
Negyven évig tanított a forráskúti általános iskolában Hunyadvári István, aki manapság humoros emlékképei köré ír verseket. Tavaly adta ki első verseskötetét, idén tervezi megjelentetni a másodikat. ˝Gyerekek között érzem jól magam, az ő örömük mindennél fontosabb˝ – mondja. Üllésen sok diákot tanít citerázni, falusi rendezvényeken pónijával kocsikáztatja őket a községben. A versírásról így vall:
– Korán kelő vagyok, reggel még jól működik a 70 éves agy, akkor születnek a poénba öltöztetett versek: régi emlékek és a most körülöttem zajló történések a fő témáim. Amikor főiskolások voltunk, egyik cimborám minden nyáron a Balatonnál szaxofonozott. Akkor is népszerűek voltak a zenészek a nők körében, szeptemberben egy sorozat fényképpel jött vissza, amiken rengeteg bikinis lánnyal volt lefotózva. Hencegve kidobta őket a konyhaasztalra, amit egy másik barátom alaposan átnézett, és talált köztük egy olyan képet, amin bikinis lány helyett egy konzervatív ruhában levő nő szerepelt. – Hát ezt a rondaságot hol szedted föl? – kérdezte tőle. Kiderült, hogy az édesanyja volt. Ebből az emlékképből is nemrégiben született egy vers. Egy másik emlék szintén versírásra ösztönzött: egy tanítónőnek vitt egy nagy üveg mézet ajándékba egy szegény család gyermeke. A tanár tisztában volt diákja szüleinek helyzetével, az ajándékot nem akarta elfogadni, mondván, fogyassza el inkább a családjával. A kisdiák őszintén válaszolt: nem viszem haza, mi ezt nem esszük meg, mert beledöglött az egér. Ez is egy poén, ami megérdemelte, hogy verset írjak köré. A forráskúti iskolában tanító feleségemet egyszer névnapján köszöntötték a diákjai. Az óra végén odament hozzá egy kislány: – Tanár néni örül a virágnak? – kérdezte. – Hát örüljön is, mert nagyon drága volt! – mondta őszintén. Számos versem kapcsolódik ilyen mondatokhoz: a gyerekszáj a legőszintébb a világon