Egy hajszál hiányzott a Hosszú7végének a tornagyőzelemhez

Csólyospáloson jótékonysági kispályás labdarúgó tornára került sor október 7-én, vasárnap. A helyi sportegyesület a rendezvény teljes bevételét korábbi játékosa, a 26 éves Veszelovszki Pisti gyógykezelésére ajánlotta fel. A megmérettetésre összesen 15 csapat nevezett, még a fővárosból is érkezett egy gárda.
A tornát végül a Bad Boys (Kiskunmajsa, képünkön) nyerte a Hosszú7vége (Csólyospálos) előtt 7 méteres rúgásokkal. A rendes játékidőben 1 : 1 volt az eredmény. A dobogó harmadik fokára is majsai csapat állhatott fel, hiszen a Garas Tibor vezette öregfiúk a bronzmeccsen szinte kiütötték szegedi ellenfelüket.
A jótékonykodásra fordítható összeg megközelíti az 1 millió forintot.
Pisti a megnyitón kért szót. Megköszönte a szervezőknek a munkájukat, a csapatoknak a részvételt és azt mondta, hogy lelkileg ez a rendezvény nagyon sokat jelent neki. Az eredményhirdetéskor kapta meg azt a névre szóló, „Veszelovszki” feliratú, az UTE által küldött mezt, amelyet a fővárosi csapat valamennyi labdarúgója kézjegyével látott el. Pistiről tudni kell, hogy nagy Újpest drukker, a Megyeri útiak mérkőzéseit rendszeresen látogatja.
A nap folyamán 11-es rúgó versenyre és tombolasorsolásra is sor került. A nyereményjáték fődíja a magyar labdarúgó válogatott játékosainak aláírásával ellátott futballmez volt, amelyet Baranyi Arnold vihetett haza csólyosi otthonába.
A nap zárásaként Á. Fúrús János polgármester a szervezők nevében köszönte meg a jelenlévőknek a közreműködést, az önzetlen támogatást, Pistinek pedig a következőket mondta: „nincs más dolgod, mint, hogy meggyógyulj! Mi itt valamennyien hisszük, hogy ez így lesz.”

Sólya Eliza fotói:
https://picasaweb.google.com/108861675408270168561/20121007JotekonysagiLabdarugoTorna?noredirect=1

Tapodi Kálmán fotói:
http://www.baon.hu/galerialp/62171

Tálas Sándor fotói:
http://youtu.be/uV2RY8PTtcc

Temesvári János fotói:
http://www.temesker.hu/index.php?ugrik=photos.php&path=0001-9945/&qwe=#ugras