Idősek Hete címmel szervezett eseménysorozatot az Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény Kiskunmajsán és a kistérség településein október első felében. Csólyospálos is csatlakozott a rendezvényhez azzal, hogy a szervezők 7-én a Házasságkötő terembe invitálták az „időtálló” helyi polgárokat.
Az ajándékműsort Á. Fúrús János polgármester meglepetésre rendhagyó módon nyitotta meg, hiszen egy tanulságos székely népmesét osztott meg a közel 70 fős hallgatósággal, amelynek teljes szövegét alul olvashatják az érdeklődők.
Soós Barbara a könyvtárban elérhető szolgáltatásokra hívta fel a jelenlévők figyelmét, majd Dudás Zsolt rendőrzászlós a bűnözőkkel kapcsolatos, az idősekre leselkedő veszélyekről tartott tájékoztatót. Halász Sándorné, a Szociális Intézmény igazgatójának köszöntőjét a helyi óvodások műsora követte, majd ifj. Rabi István és Rabi Ramóna néptáncában gyönyörködhettek a megjelentek. A kulturális blokkot Halász Gabriella házi gondozó zárta egy gyönyörű verssel.
A kellemes, meghitt, családias légkörű délután kötetlen beszélgetéssel és az intézmény munkatársainak jóvoltából ingyenes vérnyomás és vércukorszint méréssel zárult.
[fbalbum url=https://www.facebook.com/media/set/?set=a.532260896852366.1073741838.330114783733646]
Az öregember és a pokróc
(székely népmese)
Egyszer volt egy fösvény fiatalember, s annak a fösvény embernek volt egy fösvény felesége, s volt nekik egy öreg-öreg apjuk. Ez az öreg apjuk olyan öreg volt, hogy úgy reszketett a keze, hogy amikor a levest ette, amíg a kanállal a tányértól a szájához vitte, mind kireszketett a kezéből, s az abroszt is mind teleöntözte.
Amikor a tányérból ki akarta tölteni a kanálba a levest, a tányért is elejtette, s eltörött. Ezért úgy megharagudott a fiatalasszony az apósára, hogy nagyon. Rábírta a férjét, hogy az öreget csapják el a háztól, eresszék világgá, hogy ne csináljon annyi szemetet náluk. A fiatalember rá kellett szánja magát, mert az asszony annyit duruzsolt, hogy végül is meghajolt az akarata előtt.
Elmentek a vásárba, és vettek két új pokrócot. Elhatározták, hogy a két pokrócot az öregnek a hátára teszik, s úgy indítják világgá. Akárhol elesteledik, az egyik pokrócot leteríti, és a másikkal takarózik, s úgy aludjon.
Amikor hazaérkeztek, hát sem a férfi, sem a fiatalasszony nem tudta rávenni magát, hogy az öreget útnak eressze. Volt nekik egy olyan hatesztendős forma fiuk. Azt mondja neki az apja:
– Fiam, itt van ez a két pokróc, ügyesen össze vannak fogva. Mi elmegyünk a mezőre dolgozni, s amikor te gondolod, hogy már kinn vagyunk a mezőn, akkor a pokrócot tedd a nagyapádnak a hátára, fogd meg a kezét, s vezesd ki az utcára. Mondd meg neki, hogy le is út, fel is út, menjen világgá, többet hozzánk ne jöjjön vissza.
Úgy is tett a gyerek. Amikor az apjáék elmentek hazulról, akkor gondolt egyet, és csak az egyik pokrócot vette elő. Azt rátette a nagyapjának a vállára, s kivezette az utcára, s azt mondta neki:
– Nagyapám, maga menjen akár le s akár fel, de többet ide nálunk haza ne jöjjön, mert magának itt helye nincs.
Az öreg sírt egy kicsit, s a pokróccal a hátán megindult egyfelé.
Este hazajött az ember és az asszony a mezőről, s látják, hogy a pokróc ott van, néznek szerte, az öreg meg nincs ott. Elészólítják a fiút:
– Mi van nagyapáddal?
– Hát úgy tettem, ahogy maguk mondták.
– Hogy?
– Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világul, s többet ne jöjjön haza, mert nincs reá szükségünk.
– Hát akkor ez a pokróc, ami itt van, miért nem tetted ezt is reá?
Akkor egy kicsit állott a fiú, s azt mondja:
– Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy amikor maguk is úgy megöregszenek, mint ahogy ő van, s utat kell adjak maguknak, akkor én ne kelljen, hogy vegyek pokrócot, evvel a pokróccal maga is menjen el.
S akkor összenézett az ember az asszonnyal, elszégyellték magukat, és sírni kezdtek. Hamar kihozta az ember a lovat az istállóból, s ráült, s a kilencedik falu végén utolérte az öreget. Bocsánatot kért tőle, felültette a lóra, s úgy vezette a kötőféknél fogva, amíg hazaértek. Hogy hazaértek, mindig az asztalhoz ültették, s a gyereket is úgy tanították s úgy nevelték, hogy tisztelje az öregeket. Többet nem bánták, ha eltörött a tányér vagy kiömlött a leves, vagy mi lesz, mi nem lesz, jó szemmel nézték az öreget. Tisztességesen éltek, s máig is élnek, ha meg nem haltak.