|
Rendezvénynaptár |
|
Október 10. Szüreti felvonulás November 27. Katalin bál December 18. Idősek Napja December 31. Szilveszteri bál |
|
Látogatói adatok |
|
Jelenleg 16 vendég olvas minket |
|
|
 |
|
|
Köszöntő |
|
|
2006. október 12. csütörtök 22:45 |
|
Kedves Látogató! Csólyospálos község képviselő-testületének tagjai, valamint a Polgármesteri Hivatalban dolgozó kollégáim nevében szeretettel köszöntöm Önt. Követve a világ informatikai fejlődését, célul tűztük ki, hogy szerény lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobban igyekszünk kielégíteni a lakosság újdonságra irányuló igényeit.Reméljük, hogy a honlap segítségével figyelemmel tudja kísérni az Önt érintő és érdeklő, falunkkal kapcsolatos eseményeket. Hisszük, hogy az önkormányzat ezen szolgáltatásának köszönhetően híreinkkel, információinkkal segíteni tudjuk a polgárok tájékozódását.Kedves csólyospálosiak! Tudom, hogy nincsenek egyedülálló műemlékeink, nem csábíthatjuk vendégeinket különleges természeti csodákkal. Ennek ellenére mindannyian azt szeretnénk, ha megmaradna a község. Az lenne a jó, ha a fiatalok itt maradnának, s ha egyre többen jönnének közénk. Ehhez pedig az kell, hogy jó legyen itt élni.„Ismersz-e boldog falunál jobb helyet?”- kérdezte kétezer évvel ezelőtt egy víg kedélyű, borivó, vidám ember, egy Horatius nevű költő. A magam részéről úgy gondolom, hogy igaza volt: a boldog falunál nincs jobb hely a világon.Településünk legnagyobb ereje a közösségben van, és ezt semmi sem bizonyíthatja jobban, mint például a rendszeresen megtartott Falunap, Farsang, Katalin-bál vagy a Tavaszköszöntő Zenei Fesztivál, ahol mindenki ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában teszi a dolgát. Büszkék lehetünk híres húsfőzőinkre, akik bográcsaikban úgy készítik el a birkapörköltet, ahogyan sehol másutt a világon. Legyünk büszkék a Közösségi Házunkra, amely a környék legimpozánsabb ilyen jellegű épülete, és legyünk büszkék arra, hogy végre nekünk is van honlapunk, amelyet Sólya Gábor gondoz (természetesen társadalmi munkában).Őszintén remélem, hogy ezek a lapok segítenek új barátokat szerezni Csólyospálos számára, hiszen mostantól a világ minden pontjáról elérhetőek vagyunk.Köszönöm, hogy elolvasta e rövid köszöntőt, s ha kérdése van, szívesen állnak rendelkezésére a Polgármesteri Hivatal munkatársai, illetve aki Önt köszöntötte:Á. Fúrús János polgármester (
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
)
|
|
|
 |
 |
 |
|
|
Ajánlott böngésző és felbontás: Mozilla Firefox, 1024 x 768. |
|
Csólyospálos története és népélete |
|
|
|
Névnap |
Ma 2010. 9. 8, szerda, Mária napja van. Holnap Ádám napja lesz. |
|
Orvosi ügyelet |
|

Éjszakai orvosi ügyelet: Kiskunmajsa, Petőfi u. 2/d. Tel.: 77/481-211 OMSZ-mentőállomás: Kiskunmajsa, Petőfi u. 2/d. Tel.: 104 vagy 77/481-727 |
|
Önkéntes Tűzoltók |
|
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület rendkívüli esetben riasztható telefonszámai: Fűz Sándor: 06303491761 ifj.Kapás Ferenc: 06702285394 Kapás Ferenc: 06303289226 Sisák János: 06306308008 Szabó Sándor: 06306304484 Szilágyi Sándor: 06302659996 Túri Zoltán: 06305406148 |
|
|
 |
|