Április 12-én csúcspontjához érkeztek a jubileumi iskolai rendezvények. E napon rendeztük meg a csólyospálosi belterületi oktatás 50. évfordulója alkalmából központi ünnepségünket, valamint a jubileumi bált. 16 órakor kezdődtek az események az általános iskolában, ahol rövid ünnepi műsor várta az érdeklődőket, akik igen szép számban megjelentek. Iskolánk több, ma már vidéken élő volt pedagógusa, diákja eljött, hogy velünk együtt nosztalgiázzon az intézmény falai között.
Az énekkar műsora után Máté Sándor igazgató megnyitotta a rendezvényt, Dudásné Csóti Ibolya, volt diák verssel köszöntötte az iskolát, majd volt igazgató kollégáink, Bitó Alajos és Dobos László rövid iskolatörténeti áttekintés és ünnepi beszéd keretében leleplezték a szülői munkaközösség jóvoltából elkészült tanítók fáját. Az iskola bejárata melletti falon elhelyezett alkotás, melyen a központi és a külterületi iskolában egykor tanító pedagógusok neve szerepel, Balázs Antal, sepsiszentgyörgyi fafaragó munkáját dicséri, aki maga is részt vett az ünnepségen. A műsort az iskola kamara zenekarának szereplése zárta. Ezt követően vendégeink megtekinthették kiállításainkat: Barka Melinda porcelán munkáit, rajzait, Kócsó Antal serlegeit, zászlóit, versenymotorját, Fodor Sándor három gyönyörű faragott alkotását, valamint fényképeket, tanítási eszközöket, dokumentumokat, melyek a régi iskolai életet tárják elénk. A kiállítás április végéig továbbra is megtekinthető.Lehetőség volt végigsétálni az iskola folyosóin, nézegetni a régi tablókat, a tantermekben megtekinteni zenés prezentációkat az iskola múltjáról és jelenéről, vagy csak beszélgetni egy jót rég nem látott iskolatársakkal, tanárokkal, kollégákkal. A rendezvény este jótékonysági bállal folytatódott a Közösségi Házban. 19 órakor kezdetét vette a műsor egy részlettel Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című írásából Geráné Kullai Melinda tolmácsolásában. Ezt követte az aranydiplomák ünnepélyes átadása iskolánk négy volt pedagógusa: Baranyi Józsefné, Halácsi Tivadarné, Dobos László és Nagy Nándor számára, akik 50 évvel ezelőtt szerezték meg tanítói képesítésüket. Á. Fúrús János polgármester köszöntötte az ünnepelteket ebből a jeles alkalomból. Aranydiplomásaink tiszteletére és köszöntésére jubileumi énekkart szerveztünk. A mintegy hetven, levélben megkeresett egykori énekkaros közül tízen vállalták azt a szép feladatot, hogy csatlakozva az iskola pedagógus énekkarához dallal szerezzünk örömet volt tanárainknak. Az ünnepi műsort követően a vendégek egy „retro” tanítási órát tekinthettek meg, Széplaki Ferenc, ópusztaszeri pedagógus vezetésével, aki a Nemzeti Történeti Emlékparkban tart hasonló órákat az iskolamúzeumban. Máté Sándor pohárköszöntője és a közös pezsgőkoccintás után mindenki jóízűen fogyaszthatott a gazdagon megrakott svédasztalok választékából az egész éjszaka folyamán. A bált 7-8. osztályos tanulóink menüettel nyitották meg, s kezdetét vette a táncos mulatság, mely helyt adott két osztálytalálkozónak is. A tombolasorsolás után hajnalig folytatódott a vigalom. Minden támogatónknak köszönetet mondunk, hogy tombolatárgy felajánlásával, támogató- illetve belépőjegy vásárlásával, vagy bármely más módon hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez. A bál bevételét a gyerekek udvari környezetének szépítésére fordítjuk. Provicsné Fodor Nóra |