    Három éve szinte a poraiból épült újjá az asztalitenisz szakosztály, de tavaly már Kistérségi Diákolimpiát rendezhetett a község, az országosról pedig csak egy kis malőr miatt csúszott le versenyzőjük. Juhász István, a csólyospálosi iskolai diáksport asztalitenisz szakágának vezetője számolt be a Rádió 7 kisteleki stúdiójában arról, hogy Máté Sándor intézményvezetővel karöltve megpályázták a kistérségi diákolimpia rendezési jogát, amit meg is nyertek. Decemberben volt a kistérségi verseny csólyoson 4 asztalon. Csoportmérkőzéseket nyerték, Rákóczi Ferenc az első, Rácz Krisztián a 3. lett, a lányok között pedig Kántor Viktória negyedik lett, de a harmadik helyezett igazolási problémája miatt helyére léphetett.
Ezek az eredmények óriási lökést adtak a Csengődön megrendezett Megyei Diákolimpiára, úgy látták minden esély megvan arra, hogy a két fiú közül legalább az egyik bekerüljön az országos megmérettetésre. Tényleg nagyon bíztunk benne, de sajnos Rákóczi Ferenc egy 3-2-es vereség miatt lecsúszott erről a lehetőségről egy rontott szerva okán. Sajnos csapatban is visszacsúsztak most a második helyre, de nem baj, olyan fiatalok, hogy minden esélyük megvan még a javításra - fogalmazott Juhász István. Máté Sándor iskolaigazgató is érintett az asztaliteniszben, mint mondta: ő is a csólyospálosi iskola tanulója volt, sőt, ugyan szerényebb körülmények között, de az akkori pingpongosok között játszott. Hatodikosként részt vett az akkori komoly pingpong megmérettetésen, akkor eljutott a járási versenyről a megyeire. Máté Sándor elmondta: erkölcsileg maximálisan az asztalitenisz mellé áll az iskola, néhány aprósággal tudja segíteni a szakágat, a csólyosi sportkör pedig az utazási költségek fedezésében tud segíteni. A mai csapat két ifjú büszkesége, Rákóczi Ferenc és Rácz Krisztián is a Rádió 7 vendége volt, akik elmondták: mindketten három éve kezdtek el játszani, és szinte a nulláról indultak. Ma már van olyan trükk, amit ők mutatnak meg szüleiknek. promenad.hu
|