Helyi gazda nyerte a traktort

Augusztus 13-án immár hatodik alkalommal került megrendezésre Csólyospáloson a hagyományos traktoros felvonulás és ügyességi verseny. A falu határában található lovas pályán ezúttal az erőgépeké volt a főszerep. Összesen 160 helyi és a Tovább »

Közel hat mázsa hús került a bográcsokba

14. Nyári Birkapörköltfőző Fesztivál Az utóbbi évek hagyományainak megfelelően július végén került lebonyolításra  községünkben a Nyári Birkapörköltfőző Fesztivál, amely az önkormányzat legnagyobb rendezvényének számít évek óta. A 3 napos kulturális, sport és Tovább »

Testvériskolai találkozó

„Nem az együttlét múló percei kötik össze a baráti szíveket, hanem az együtt eltöltött idők felejthetetlen emlékei”- szól az idézet, amellyel testvériskolai kapcsolatunkat is jellemezhetnénk. Valóban múló perceknek tűntek ismét az együtt Tovább »

 

ŐS-CSÓLYOS HELY- ÉS TÁJTÖRTÉNETI, RÉGÉSZETI JELENTŐSÉGÉNEK KÖRVONALAI

Dr. Győri-Nagy Sándor
kultúrökológus-nyelvész

ŐS-CSÓLYOS HELY- ÉS TÁJTÖRTÉNETI, RÉGÉSZETI JELENTŐSÉGÉNEK KÖRVONALAI

Amikor 2009-10-ben Gergely fiammal, a Szegedi Tudományegyetem akkor még csak földrajz szakos hallgatójával a Majsa-csólyosi csatornatúrákat tettük, nem is gondoltuk, hogy a Farkas semlyékek kapujában az első csólyospálosi könyöknél, ahol a csatorna éles fordulatot vesz a Farkas-gödör felé, tulajdonképpen az ős-csólyosi templomhalom lábánál haladunk el. Mi szigorúan a csatornafenékre meg a rézsűkre összpontosítottuk a figyelmünket.

Ezen a helyen, ahogy Gergő a MÖF-EKI 2010. évi AnA-konferenciáján tartott előadásában megfogalmazta: az volt a legfeltűnőbb, hogy a fölsőbb csatornaszakaszok homokos rézsűi agyagosra váltottak, és a sekély csatornameder alján, alig félméternyire a semlyékfelszíntől folyamatos mészkőréteg vált láthatóvá[1].

Akkor bemutatott PPT-jének 17. képét visszanézve a légifotón világosan kirajzolódik a halom földjében az a templomfal-maradvány is, amelyet öt évvel később, 2015 novemberében a szőlő alá mélyszántó eke “talált meg”. A 2015. december 9-i terepbejárással a kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai[2] hitelesítették számunkra ezt a pontot, mint olyan helyet, ahol – talán épp az 1659. évi csólyosi csatáig[3] – a középkori csólyosi templom állott.

Magam a mélyszántás megkezdése óta kísértem figyelemmel[4], s igyekeztem jó irányba terelni a templomhalom körüli eseményeket. 2015. december 3-án információkat kértem Dr. Wicker Erika régészbarátomtól a középkori csólyosi templom helyéről[5], mivel szakrális épület és épületkörnyezet (temető) nyomait fedeztem föl a mélyszántásban. Javasoltam, hogy mielőbb kerüljön sor régészeti terepbejárásra. Haladéktalanul intézkedett: egy hét se telt belé, s munkatársai megjelentek nálunk Kiskunmajsán.

Idő közben több kocsifordulóval kimentettem a lendületesen megindult szőlőültetés útjából a templomfalnak a mélyszántó eke által felszínre forgatott köveit, amelyeket letisztítottam, és megtisztításuk közbeni megfigyeléseimet dokumentáltam[6]. A köveket a régészek december 9-én meg is tekintették majsai házunk udvarán. Minden alkalommal gyűjtöttem csont-, cserép– és kőleleteket is a templomhalmon, továbbá olyan különleges ásvány– és talajmintákat, amelyeket valamilyen szempontból érdekesnek véltem.

A csontok közt volt emberi kar- és lábszárcsont, medence-, lapocka-, és koponyadarab is. Ezek akkor kerülhettek a felszínre, mikor az eke a temető valamelyik sírját érte. De ló- és marhacsont, s más háziállatok csontanyaga is bőségesen megtalálható volt. Nagy számban leltem szilánkosan tört csontokat, csontdarabokat, amelyek már törmelékcsontként kerülhettek a földbe. Ez a templomhalom egykori lakóinak csontfeldolgozó aktivitására utalhat.

A régészek a csontokat is megszemlélték, ám a falkövekhez hasonlóan ezekből se vittek el semmit. Ugyanígy jártak azok a cementtalpú, kövesedésnek indult okkeres és feketés-sötétbarna[7] rögök, amelyek számomra az egyik legnagyobb régészeti-geológiai talányt jelentik. Kézbevették az ugyane szempontból izgalmas mésziszap-szendvicseket, és kisebb pecsmegdarabokat, de ezeket is nálam hagyták, akár az újkori mázas – nekem részint törökös – cserépdarabkákat. Csak a régebbi korok cserépanyagából válogattak elvinnivalót[8].

Ezekkel a darabokkal, s azokkal, amelyeket a terepen maguk gyűjtöttek, első szórványlelet-anyag került 2015. decemberében a Kecskeméti Katona József Múzeumba további értékelésre. 2016 január 10-én postán küldtem meg a kiszálláson részt vett régészeknek, továbbá Wicker Erikának, ill. a Múzeum igazgatójának és igazgató-helyettesének a Csólyospálosi Hírek 2015. decemberi számában a templomhalomról megjelent írásomat.

Rosta Szabolcs igazgató úr telefonon reagált. Véleménye szerint a leletek nagyobb része még bolygatatlanul a földben lapul. Ez örömmel töltött el, hiszen az ős-csólyosi templomhalomnak minden újabb terep- és környezetbejárásom után egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottam. A cikkből juttattam a terület frissen birtokba lépett majsai tulajdonosának is, aki élénk érdeklődést és pozitív hajlandóságot mutatott a fontos lelőhely további sorsa iránt.

A pozitív kifejletet előmozdítandó szorgalmaztam, hogy Á. Fúrús János polgármester is lássa a lelőhelyet. Közös terepbejárásunk 2016 január utolsó napjaiban történt. A Csólyos- és Pálos-pusztából 70 éve alapított Csólyospálos “ikerfalu” polgármestere megbabonázva járta a templomplatót. A templomfal kirajzolódó vonala, a háznyomok, kemencetörmelék, edénytöredékek, állat- és embercsontok mögött megilletődve látta maga előtt a régi Csólyost, a serény tájlakó elődöket. Hol itt, hol ott hajolt le és gyűjtögette a metsző hidegben a puszta tenyerébe az elődök emlékdarabjait, fotózta a felszínen szétszóródott csontokat.

kozepkori_templom_halman

Á. Fúrús János polgármester a csólyosi középkori templom halmán. Előtérben az egyik fal nyoma, háttérben a Farkas-tanya meg a horgásztó-környék.

Egyetértett azzal a gondolatommal, hogy a terepet lehetőleg meg kell venni a falu számára, régészetileg feltárni, és méltó módon megjelölni. Nem sok olyan települése van a Duna-Tisza-köznek, amelyik meglelte volna a török-kori pusztítások előtti falumagját, egykori temploma romjait azzal a temetővel, amelyben akár évezreddel korábbi ősei nyugosznak. Elhatározta, levelet ír a megyei múzeum igazgatójának egy esetleges régészeti föltárás előmozdítására.

Ezt egy nagy formátumú köz(ös)ségvezető döntésének tartottam, aki nem csak a mai “gazdaságkor” szűk jövedelmezőségi keretei közt képes gondolkodni. Azt is tudja, hogy a gazdag külföld tehetségrablása és munkaerő-elcsábítása idején a helyi közösségeknek erős lelki-kultúrabeli gyökerekre van szükségük a helybentartó hűséghez. Ezzel messze sugárzó példát is teremt polgármester kollégái számára, akik közt évtizedes kultúraerősítő munkája révén már amúgy is nagy tekintély övezi[9]. Ahhoz, hogy az “Ős-Csólyos-projekt” is valóra váljék, már “csak” egy szintén nagy kaliberű múzeum-igazgatóra van szükség, aki átlátja ezt a különleges lehetőséget, és tehetségével, jó szakembergárdájával cselekvően melléje áll[10].

A csólyosi középkori templomhely egyéb föltárási feltételeit is megteremthetőnek látom, mind a “településen túli” feltételek[11], mind a belső, településiek vonatkozásában. Utóbbiakhoz megjegyzem, hogy a helyi gazdák egy része bizonnyal első szóra biztosítana szükséges talajmozgató gépeket. Lelkes “lapátoló kezek“-ből se lenne hiány. A helyi vállalkozók és tehetősebb polgárok pedig számos közérdekű adakozásuk eddigi példájából ítélve várhatóan ezúttal is megtoldanák “belső” pénzzel a “külső” pénzeket.

A fentiek dolgában nincs bennem aggály, mert a középkori templomhely föltárásának ügyét a megfelelő személyek találkoz(hat)ása okán szerencsés csillagzatúnak vélem. Különösen ígéretesnek ítélem azt a tényt, hogy Rosta Szabolcs múzeum-igazgató úr már 2016. február 10-én válaszolt Á. Fúrús János polgármester úr levelére, és a továbbiak megbeszélésére helyszíni találkozót javasolt a kezdeményezőkkel.

Ugyanakkor mindannyiunknak azzal is tisztában kell lennünk, hogy a csólyospálosi középkori templomhely mind az eddigi régészeti szórványleletek, mind pedig a hely és környezetének természeti különlegességei okán olyan különlegességeket ígér, amelyek ezt az ásatást a Vésztő Mágori-domb feltárásának jelentőségére emelhetik.

Egy fontos mozzanatot Rosta igazgató úr is említ Á. Fúrús polgármesternek írott levelében, amikor jelzi, hogy “… az ismert alig egytucat kun előkelő sírja közül az egyik … helyszíne … megegyezik az Ön által is meglátogatott egykori település területével.” Nyilvánvaló, hogy egy kunnak tudott középkori településmag feltárása tudományosan sokat tehetne hozzá a kun-magyar középkor-történet mai, meglehetősen adathiányos kép(let)éhez.

Tudományosan azonban ez a fontos történelmi kérdéskör csak az egyike azoknak a nagy horderejű kérdéseknek, amelyeket az ős-csólyosi templomhalom és környezete fölvet, nemcsak a történet-, hanem a kultúratudomány és a természettudományok, továbbá bizonyos határterületi és alkalmazott tudományágak számára is[12].

Hogy itt csak egyetlen szükségszerű példát említsek: a régészeti geológia együttműködésére valószínűleg az ásatástervezés legkezdetétől, már magának a legszűkebb templom- és templomkörnyék feltárásában számítani kell. A templomplató talaja ugyanis olyan különös módon üt el a környező tájrészletekétől, és mutatja az innen nem messze, már Alsó-Csólyos területén leírt Kis-Szigethez hasonlóan a régtől folytonos lakottság tájjeleit[13], hogy aligha lesz elmellőzhető a templomplató egyidejű régészeti geológiai kutatása.

A templomhalom, annak nyúlványai s a szomszédhalmok méterekkel magasodnak a lapályok fölé. Rajtuk vízmentes lakótelkek lehettek évezredek óta. De még régibb tájtörténeti korokban nemcsak a tájlakó ember hordhatott fel anyagokat ezekre az ősi lakóhalmokra, hanem a réges-régi nagyvizek is megjárták őket, sőt felépítésükben is részük lehetett. A halomtető talajában ártéri üledék, finom lösz és agyag keveredhetett a homokkal métervastag halomtakaróvá. A sötétbarna, nedves állapotában feketés talaj ugyan a legjobb kerti televény lehetett már sok évezreddel ezelőtt is, ám az átlag csólyosi talajoktól eltérően nedves időben ragad a lábbelire.

Azzal, hogy a csólyosi középkori templomhely által kitűzött régi falusmagot és környékét eddigi írásaimban “Ős-Csólyos“-nak neveztem, nem csak azt akartam jelezni, hogy ezen a helyen volt a mai ikerfalu csólyosi felének őse. Azt is, hogy itt olyan faluhellyel van dolgunk, amelynek történelme nem áll meg a kun-magyar középkornál, hanem folytonosságot mutat visszafelé az időben. Ez az ős-települési hely alkalmasnak látszik arra, hogy a régészeti geológiával karöltve a régészeti kutatás is elmenjen az esetleg döntő fontosságú kun emlékek feltárása mellett ugyanebben a térben a feltárható legtávolabbi múltig, mert ennek itt régészeti és geológiai értelemben egyaránt megvannak a kiáltó tájjelei.

Emiatt emlegetem ezzel a templomhellyel kapcsolatban a “komplex őstelepülési hely” fogalmát, és a Csolt-nemzetség híres Mágori-dombjának őstelljét a Békés-megyei Vésztőn. A csólyosi templomhalmon és a szomszédos halmokon ugyanis nemcsak középkori, hanem őskori cserepeket is leltek mindenfelé a régészek a 2015. december 9-i terepbejáráskor. Ők ugyan elsősorban a cserepekre koncentráltak, én azonban előtte és akkor is gyűjtöttem, s azóta is gyűjtöm a feltűnően gyakori pecsmeget a templomhalom mélyszántott platóján. Ennek település- és kultúratörténeti jelentőségéről közben újabb cikket is írtam[14].

A pecsmeg vagy mély hangrendű pacsmag változatában is ismert terméskőfajta és az őskori cserepek együttes előfordulása igényelné nemcsak az időbeli nyitást a feltárható legősibb korokig, hanem ismét rámutat a régészet és a régészeti geológia szoros együttműködésének fontosságára, megint csak már a halomplató kutatásában. A növekvő mélységekkel ui. a halomszerkezet geológiai vizsgálata válik egyre hangsúlyosabbá. Ezt a fentieken túl azok az okkeres és gyakran cementes talpú fekete rögök indokolják, amelyek az első fényképen is látható módon teszik egyenetlenné a mélyszántás felszínét.

E rögök csúcsa a mélyszántás előtti talajállapotban aligha lehetett mélyebben 60 cm-nél, ha elérte és felszínre fordította őket a 70-80 cm mélyen szántó eke. Ha ez így van, a még ép sírok zömének is ilyen talajközegben kell lennie. Azaz a régészeti geológusok munkája a temető megásásakor is szükséges. Nem csak azt kell megmagyarázniuk, hogy milyen talajbeli folyamatok eredményei testesülnek meg ezekben a rögökben. Azt is, hogy a temetőnek van-e valami köze ezekhez a folyamatokhoz, avagy puszta geológiai jelenségekről van szó, ami önmagában is rendkívül izgalmas, mivel egy mozgó és állóvizek által évmilliókon keresztül körülmosott szigettalp keletkezésére világíthat rá a kiskunsági meszeshomoki anyagösszleten.

Mivel a fekete rögök egy része nem csupán cementesedő talpat mutat, hanem egyfajta “átalakuló hibrid” formációt, amely a 60 cm körüli mélységben levő talajréteg alulról fölfelé ható kövesedését sejteti, rendkívül izgalmas kihívás ez a csólyosi térség darázskőkeletkezési kérdéseit a tóelmélettel már megoldottnak tekintő geológia számára. Ez a szint ugyanis magasabban van a csatornafenék darázskőlapjánál, legalább egy, de akár két méterrel is, ami a tóelmélettel kifejezve itt kétszintes tavat igényelne. Vagy azt, hogy a szegedi geológusok jól körülhatárolt rendszerük[15] ellenére tovább finomítsanak darázskő-keletkezés-elméletükön.

Hasonlóképp a komplex kutatás felé tereli a templomhalom feltárásáról gondolkozókat a pecsmeg[16] is. Az a tény, hogy ez a mészkőfajta nem is jelentéktelen arányban fordul elő a templomhalmon, s nem is csupán az egykori templomfalak közelében, egyszerre irányítja figyelmünket mind a templomhalmon egykor állt épületekre, amint ezt alább még bővebben kifejtem, továbbá egy olyan korszakra, mely a pecsmeg-felhasználásban messze megelőzte a templom fennállási korát. Harmadszor pedig ráirányítja figyelmünket a pecsmeg lelőhelyére, a templomhalom előtt elterülő hatalmas, vizes lapályra, Csólyos névadójára.

Csólyospálos nevét elemző írásomban nem véletlenül emlegettem a Csolt-nemzetséget[17], mivel általában a fordítottja igaz annak, amit a finnugor helynévfejtés a “magyar névadás” kettős svédcsavarjával állít: jobbára nem az egyes nemzetségek adták nevüket a településnek, hanem fordítva: zömmel a helyről nyerték nevüket a helyet uraló nagycsaládok. Latin nyelvű korai kútfőinkben ugyanis a “családnév” sosem magában áll. Előtte a latin –ból/-ből//-ról/-ről//-tól/-től jelentésű “” prepozíció szerepel, amitől jelentése “valahonnan való“. Tehát az ilyen neveket “Csolti“-nak kell fordítani, s nem “Csolt”-nak, ahogy a nyelvészet elterjesztette.

Így önmagában a “Csoltcsaládnév is nyilvánvalón helynév, éspedig a”csol-” jelentéshordozó gyök, és a –t ősi (többek közt) helyjelentésű képzőnk összetétele. Ez utóbbit ismerjük legrégibb helyhatározószóinkból és hely jelentésű grammatikai viszonyszavainkból, mint az itt, ott, fönt, lent, kint, bent, alatt, felett, mögött, között stb. Helyhatározó ragként legrégibb városaink nevéhez járul, mint Székefejérvárt, Kolozsvárt, Győrött, Pécsett, ám ha valaki azt állítaná, hogy “ebben a jelentésben már nem él”, akkor gondoljunk azokra az “élő” helyhatározói esetekre, melyeket mindannyian naponta használunk, mint az irán(y)t, baloldalt, jobbkézt, egyenest. A –t azonban –d hangtestvérével együtt “lakott hely” jelentésű helynévképzőként ezernyi magyar helységnévből ismert, mint t, Hort, Zanat, ill. Érd, Szeged, Csong(o)rád.

A “csol-” gyök pedig nyilvánvalóan azonos Csólyos – egyes följegyzésekben “Tsolyós“-ként írt[18] – nevének csóly-/csol(y)– nedvesgyökével. Ez süllyedéket, lapost, lapályt jelent, amely szélesre tágul a templomhely előtt. E hatalmas lapályban meglassúdtak és szétterültek azok a vizek, amelyek Majsa felől törtek át a felső-csólyosi homokturzások közt. Ez bizony százezer évek, ha nem évmilliók óta van így. S hogy így volt, a templomhalom és környéke igazolja. A lapályban a láperdő-maradvány, a templomhalmon és a lapályt kísérő szomszédos halmokon pedig az, hogy a régészek nemcsak középkori, hanem őskori cserepeket is leltek mindenfelé.

Innen fentről az ősember is látta az ősvizeket, amelyek egykor nemcsak halat, víziszárnyast, tojást, teknőcöt termettek eleinknek, hanem különleges építő- és eszközanyagot is. A vizekből kiülepedő, mészdús agyag a legkezesebb falazó anyag volt. Főző- és tárolóedényeit, csuprait, tányérját, varsanehezékét is ebből égette a “vízfa” tüzével. A vízért, láperdei fáért, kemencefűtő nádért, házépítő, cserépégető agyagért csak le kellett ereszkednie a lapályba. Ő kezdte meg a lápos laposok anyagainak felhordását a lakóhalmokra. Ő és utódai építettek újabb és újabb agyagházakat a templomhalmon, rétegről-rétegre, mint a mágori tellen, egészen Ős-Csólyos – talán épp az 1659. évi csólyosi csatával lezárult – történetéig.

Az ingovány sarát szárcsa- és vadruca tojásért meglábaló felnőttek, vagy a meleg lápvízben lubickoló gyereksereg talpát nem egyszer érdes kődarabkák bökték meg vagy sebezték fel. A pecsmeg avagy pacsmag volt az, a pocsolyák köve, mely itt termett a lapály pangó vizei alatt, és szunnyadt, növekedett a nedves földben akkor is, ha a vizek épp elpárologtak-elszivárogtak a legmélyebb teknőkből is. Csak le kellett hajolni érte, hisz a bivalyok, marhák, a lovak patái alatt letörtek a megtermő tömbről, s akár további megmunkálás, pattintás nélkül is vágni, faragni, csiszolni, állatbőröket vakarni lehetett velük. A pecsmegdarabról a tűzben szilánkok hasadtak le, melyek nyílhegynek, szikének ugyanúgy megtették errefelé, mint a hegyekből “importált” obszidián. A nagyobbakból szakóca, szekerce, a legkülönlegesebbekből kősarló[19] készülhetett. A kovásodott, vén pecsmegdarab keménysége vetekszik a hegyi szikéval.

Vasoxidos vörös pacsmag- avagy pecsmegkő-darab az ős-csólyosi templomhalomról. (Alsó, leghosszabb oldala 22, felső "párhuzamosa" 12, magassága 15 cm)

Vasoxidos vörös pacsmag- avagy pecsmegkő-darab az ős-csólyosi templomhalomról.
(Alsó, leghosszabb oldala 22, felső “párhuzamosa” 12, magassága 15 cm)

 

A darázskőkutatók eddig alig jutottak túl “Az Alföld alatt kő van!” rácsodálkozásnál. Munkáik a “tuti” keletkezés-elméletek mellett főleg a meglelés, a kibányászás módjait rögzítik. Ezen az ismeretszinten olybá tűnik, mintha a pecsmeg csak “hulladékkő” volna a terméskőtömb-bányászás előtti munkaszakaszban. Pedig olyan sajátsággal rendelkezik, amilyennel a terméskőtömb nem. A darázskő vízáteresztő, lyukacsos szerkezetű, a terméskőlemez hótt-tetem nevű magvát leszámítva. A rajta pikkelyes foltokban keletkező, “gübörcseges”, durva pacsmag nemcsak rendkívül kemény, hanem a hótt-tetemhez hasonlóan átcementálódott, kovásodott, vízátnemeresztő kőfajta. Ezért az építészetben különleges feladat jutott neki.

A néprajz a legutóbbi évekig csak a népi építészetre koncentrált. Csupán mostanság válik evidenssé, hogy a földnedvesség közlekedését elősegítő darázskő alapok és lábazatok meg a fölmenő, agyag anyagú falak közt valamilyen szigetelésnek is lennie kellett. A málladozó tanyaépületek árulták el, hogy a parasztember a maga tájtudásával erre a szerepre hűséges semlyéki társát, a nádat tartotta alkalmasnak. Ez a szigetelőanyag vízszintesen a vályogfal alá fektetve pár centis rétegben elszolgált annyi időt, amennyire ezek az épületek szánva voltak.

Ám a falvakban mindenkor álltak épületek, amelyeket nem két nemzedékre szántak, hanem évszázadokra. Fölmenő falaik alá, akár vályogból készültek, akár alkalmas terméskő-tömbök­ből, már nem tette meg a nádszigetelés. A szakrális épületek, a régi templomok kőanyagában ezért találjuk meg a pacsmagot. Ezért használt a 18-19. sz. alföldi parasztpolgár-építészete is pecsmegszigetelést. A nedvességszigetelő pacsmagréteget a nádszigetelés helyén, a lábazat és a fölmenő falak között, az épület belső padlószintje táján helyezték el. Tehát éppenséggel nem melléktermék volt, hanem kulcsfontosságú építőanyag[20]. Ezt a szigetelésmódot alább egy romos majsai parasztpolgári tanya végfalának 2010. évi felvételével szemléltetjük. A rom, bár a felvételen szereplő végfal közben már ledőlt, ma (2016-ban) is látható még a laktanya és a szegedi híd között, a Paprét peremén:

Pacsmagszigetelés egy majsai parasztpolgártanya romjában, 2010. MÖF-EKI Archivum.

Pacsmagszigetelés egy majsai parasztpolgártanya romjában, 2010. MÖF-EKI Archivum.

Ezért találtunk a középkori csólyosi templom helyén a terméskőtömbök mellett sok, s nem akármilyen pecsmeget is. Köztük olyan különlegeseket, mint az évezredekkel ezelőtt össze­dagonyázott, csigaházas mésziszapból pecsmegesedett, alábbi darabot:

pecsmeg

Vagy azt a rendkívüli méretű pacsmagkövet (30×50 cm), amelyet Telek Máté, az ELTE csólyosi geológus-hallgatója talált az ős-csólyosi templomhalmon 2016. február elején. Ekkora pecsmeglapokat nem a fészerfalak alá raktak szigetelésnek. Ha ez a pacsmagkőlap a mélyszántás felszínére került, akkor igaza lehet Rosta Szabolcs múzeum-igazgatónak: a középkori templom alapfala még az eketalpszint alatt rejtőzhet.

A pecsmeg avagy pacsmag tehát nyilvánvalóan végigkísérte az Alföld embertörténetét az ősembertől a 20. századig. Kimondható, hogy ez volt a legelső kőfajta, melyet a kiskunsági ősember használt. Akár soktízezer év óta, hisz még bányásznia se kellett. A tömb-bányászás “rudalásos” technikájához amúgy se volt eszköze a pár ezer éve beköszöntött vaskor előtt. S bár a hegyvidékekről importált obszidián szikék is előfordulnak errefelé, tény, hogy a kőkorszaki tájlakóknak saját, könnyen hozzáférhető kőanyaguk termett az itteni mocsarakban a kovás pacsmagkő “személyében”.

Ez a pocsolyakő mindenre jó volt, amire a hegyimészkő a hegyitájak lakóinak szolgálhatott: Házieszközök, szerszámok, fegyverek készülhettek belőle, amióta ember élhet ezen a vizekkel megáldott, a mára kiszárítottnál valaha sokkal termékenyebb földön. A ma háztartási eszközökkel, szerszámokkal és még fegyverekkel is “gyárilag kiszolgált”, civilizált embernek nincs elég fantáziája arra, hogy elképzelje, hányféle dolog készülhetett ebből a helyi kőből, amelyért csak le kellett nyúlni a lapályi pocsolyák sarába. Nem kései fölfedezésről van szó, amint ezt a későn ébredt városi tudomány véli, hanem őstudásról, amellyel a helyi tájlakó közösség élt, és amelyet ezért meg is nevezett. Nem kétszáz évvel ezelőtt, hanem akkor. És úgy, ahogyan kellett. Mert a nevet ugyan az ember adja, de a környezet súgja neki a tájtudás és a közvetlen tapasztalás útján.

Ez oldja fel a pacsmag avagy pecsmeg kétféle névváltozatának rejtélyét is. A magyar mocsári tájlakók nyelve a magas-mély hangrendi párokban a mély változatokkal ma is valami nagyobbat, súlyosabbat, távolabbit nevez meg. A magas hangrendű változat pedig most is a kicsit, a könnyűt-könnyedet, a közelit jelöli. Gondoljunk csak ilyen általános iskolai nyelvtanpéldákra, mint az “az” meg az “ez“, az “ott” meg az “itt“. De folytathatnánk az “úgy-” meg az “így“-gyel, és még sok olyannal, mint a “súly” meg a “süllyed“, stb., amit már nem is tanít, sőt egyenesen tagad a hivatalos nyelvtan.

A pacsmagkő-réteget a mocsárfenéken a lábával meglapogathatta bármely ősidőkben – a kultúrtörténészek korszakolásától függetlenül – az alföldi ősember. A kiszáradt lapályban a kezével is közel hozhatta magához, lefejtve róla a fölcserepesedett iszapréteget. Ám az eszével összesítve tapasztalatait hamar rájöhetett, hogy ez a rücskös felületű, hatalmas kőlemez messze túl van az ő lehetőségein. S mivel a mocsárban, pocsolyákban termett, ez lett a pacsmag. Csak azok a kisebb kőpikkelyek és -lemezkék lehettek használhatók a számára, melyeket ő vagy az állatai letörtek, avagy száraz teleken a fagy lemállasztott a nagy kő(a)lapról. Ez a kétféle tapasztalat rögzült a magyar “pacsmag” és “pecsmeg” szavakban, akár tud erről a városi nyelvészet, akár nem.

A csólyosi középkori templomhely feltárásán gondolkozóknak tehát nem lesz könnyű döntésük. Akárhogy is döntenek majd, akár egy “szűkebb táji-történeti metszet”, akár egy tágabb tudományos horizont mentén, mindenképp tudománytörténeti jelentőségű vállalkozás előtt állnak, amely Csólyospálos eddig se rosszul csengő nevét tovább öregbíti majd, és újabb meg újabb barátokat, kíváncsi látogatókat szerez neki.

Ha azonban a számomra rokonszenvesebb, tágasabb változat valósulhatna meg, az bizonnyal egy olyan komplex táji-történeti emlékhely megalkotását is lehetővé tenné Csólyospáloson, amely vetekedhetne a nevezetes vésztő-mágori turista-attrakcióval. Ha ugyanis a község nem csupán megvásárolná a feltárni szánt templomhelyet, hanem Ős-Csólyos falumagját és környezetét egyetlen nagyszabású, helyi védelem alá helyezett szabadidős- és környezeti tanulóparkká fogná össze azokkal a további tájelemekkel, amelyek a régi faluközponthoz gravitálnak – Farkas-semlyéki lápmező, az ezüstnyaras láperdő, a Farkas-gödör és a horgásztó-környék, a Farkas-tanya és a fogathajtó-pálya –, azzal egyedit alkotna ebben a tekintetben is. Baj, hogy a természetvédelmi dizájnnal nagyságrendekkel kisebb jelentőségű helyeket feltupírozó, a helyi identitás-igényeket nem értő, saját emberei körébe gubódzó természetvédelem ebben egyelőre nem látszik alkalmas együttműködő társnak.

[1] Nagy Gergely 2010. 17. és 20. kép.

[2] A terepbejárást Wilhelm Gábor régészeti koordinátor, Pánya István térinformatikus és Hajdrik Gabriella régésztechnikus végezte.

[3] Győri-Nagy Sándor 2014.

[4] Győri-Nagy Sándor 2015.

[5] Csólyospálos régészeti leleteit áttekintő munkájában ő maga nem ad feltétlen hitelt Dr. Kiss Jenő 20. sz. eleji adatának, amely szerint a csólyosi középkori templom a “Farkas Imre tulajdonát képező ú.n. templomhalmon lehetett“. Ehhez “korszerű hitelesítő ásatás”-t lát szükségesnek. Lásd: Wicker E. 1995:70–71.

[6] MÖF-EKI Archivum, Kiskunmajsa. Ő-csth1–3.

[7] Ezek kiszáradva fokozatosan sötétszürkére színeződtek át.

[8] Wilhelm Gábor kérésére házitárlónkból még egy őskori cserépüst-darabot is átadtam, amely a MÖF-EKI csólyosi Tájbirtokának Kis-sziget nevű részéről származik, és abból a szórványlelet-kollekcióból való, melyet 2013-ban juttattam el a Kecskeméti Katona József Múzeumnak. Feldolgozása, régészeti kiértékelése még késik.

[9] Á. Fúrús János 3. ciklusban választott vezetője Csólyospálosnak. Ő alapította a “Szeretem Csólyospálost” mozgalmat, a “Csólyospálos kultúrájáért” díjat, amelynek anyagi hátterét maga biztosítja, de a díjazottak kiválasztását a községre bízta. Az ő vezetése mellett kerülte el a helyi iskola a Gyurcsány-éra alatti kisiskola-bezárásokat, s ő volt az, aki a KLIK-korszakban tönkrement iskolakazán “önhatalmú”, azonnali cseréjét saját büntetőjogi felelősségére vállalta. Remek tanári karát, a helyi vállalkozókat lelkesítve a helyi iskolát a megye legjobbjai közé emelte, mely még Kiskunmajsa városi iskoláiból is vonz tanulókat. Messze földön ismertek a Tavaszi Zenei Fesztiválok, a Csólyospálosi Birkapörköltfőző Fesztivál, a különleges délalföldi dallamvilágú Tamburás Együttes, a helyi Asszonykórus. Lelkes társadalmi munkázók a helyi emberek, emellett jókedvűek, akik szívesen dalolnak, mulatnak együtt a Katalin-bálakon, a “Batyús”-bálon, és minden olyan alkalmon, amikor a szorgos hétköznapok után a mintaszerűen megcsinált Közösségi Házban ki lehet kapcsolódni. De nem feledkezhetünk meg a Csólyospálosi lovas- és traktoros versenyekről meg a Farkasgödör-környéki horgászparadicsomról sem. 2015-ben pedig az ő közrehatásával került emléktábla az ugyancsak általa alapított Helytörténeti múzeum falára, és jelent meg a mai község megalapításának 70. évfordulójára könyv az 1659. évi csólyosi csata emlékére. A falu emlékhelyei, gondozott temploma, közintézményei, erdélyi testvérkapcsolatai, a helyi sportlétesítmények és lelkes sportmozgalma stb. ugyancsak ezt a közösségével összeforrt embert dicsérik.

[10] A Bács Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet vezetője, a Kecskeméti Katona József Múzeum fiatal igazgatója, Dr. Rosta Szabolcs ilyen múzeumi szakember. A templomos helyek kutatójaként – lásd doktori disszertációját: Rosta 2014 – ő volt az, aki annyi évtized régészeti mulasztásait megelégelve merte “megérteni” Pétermonostora nevét, meg tudta és merte hallani a monostorhely és környéke akácerdő alá temetett kiáltását, és a “múlt nélküli Alföld” teóriára rácáfolva ki merte ásni a Szent-Péter-ereklyés, középkori monostorunkat a homokból. Ennek állam- és egyházjogi jelentőségét még azok se mindannyian értik, akiknek legalább sejtelmük van arról, ki volt az a bizonyos Szent Péter, és mit is jelent egy apostol-ereklye, különösen a legfőbb apostolé Magyarországon. Ha egész életében nem tenne nagyobbat, akkor is beírta nevét a magyar történelmi régészet nagykönyvébe, a legméltóbbak mellé, mint amilyen László Gyula vagy Trogmayer Ottó volt. Körülötte ugyanakkor olyan kiváló munkatársak is vannak, mint a Múzeum korábbi igazgatója, Dr. Wicker Erika, aki maga is közép-európai identitásunk “kellemetlen” témáit feszegető régész, remek tudományos szakíró és míves könyvkiadó ember. Vagy a mostani igazgató-helyettes, a szintén sokoldalú, néprajzos-muzeológus-jogász-történész Dr. Tombáczné Dr. Végh Katalin. Nem szólva itt most személyenként külön-külön magáról a múzeumi csapatról, amelyet egészében nagyra becsülök, és rendkívül jelentős múzeumi vállalkozások véghezvitelére látom alkalmasnak.

[11] A “településen túli” feltételek közt elsősorban Lezsák Sándor országgyűlési képviselőnk nevét említem, akiről közismert, milyen sokféleképp támogatja a helyi közösségek lelki talpraállását. A csólyospálosiak nemcsak az aradi vértanúk tiszteletére rendezett, emlékezetes kopjafa-csoport-avató rendezvényükön, avagy a községalapítás 70. évfordulóján elmondott szép beszédeire emlékeznek, hanem ügyes-bajos dolgaikban számos konkrét segítségére is. Lehetetlennek tartom, hogy egy ilyen jelentős vállalkozás támogatására ne lehetne azonnal megnyerni ezt a remek közlelki polihisztor-politikusunkat. S vele sok kiváló embert a megyében s az országban.

[12] Annak példájaként, hogy milyen tovagyűrűző tudományos eredményeket generálhat a feltárás, említem a közép-európai tanyák ökoszociál-földrajzát kutató Nagy Gergely PhD hallgató “templomhelysűrűség”-elméletét, amely akár új irányt jelenthet a hazai tanyakutatásban.

[13] Győri-Nagy 2016: 309–314.

[14] Győri-Nagy: Pacsmag Ős-Csólyosban. Megjelenőben a Csólyospálosi Hírek 2016. februári számában.

[15] Sümegi–Gulyás–Törőcsik 2013:26.

[16] Sajnos e kőfajta megnevezése körül sok a kutatói félreért(elmez)és, ami gátolja kultúratörténeti jelentőségének tisztázását is. Lásd: Kiss: 2004:34; Sümegi–Gulyás–Törőcsik 2013:60.

[17] Győri-Nagy 2010.

[18] Lásd Bedekovich Lőric 1799. évi kéziratos könyvét a Jászkunságról. In: Tóth 1976. 34–35.

[19] Az innen továbbfolyó ősvizek útvonalán, a MÖF-EKI Tájbirtok “Nagy-Sziget” nevű részén leltünk egy kagylóüledékes, pattintott-csiszolt kősarló-darabot. Ennek mintázata hasonlít ugyan az egri (tetemvári) édesvízi mészkőére – Lásd: Győri-Nagy S.–Nagy G. 2013 – , ám már az eddigi ős-csólyosi szórványleletek tükrében is lehet helyi. Részletes leírása: MÖF-EKI Archivum, Nsz_kősp1. Az tetemvári édesvízi mészkőről geológiai tanulmányt lásd: Krolopp et al., 1989.

[20] Jellemző, hogy a darázskő-mindenesnek szánt 2013. évi “Darázskő”-kötet egyetlen tanulmánya se tud a pecsmeg-szigetelésről. Csupán Sztrinkó 1982-es néprajzi közlésére hivatkozva említik a népi nádszigetelést. Lásd: Kustár–Szarka 2013:118.

Irodalom:

GYŐRI-NAGY Sándor (2010): Csólyos meg Pálos. Csólyospálosi Hírek, 2010. dec. 1., 8.

GYŐRI-NAGY Sándor (2014): A csólyosi csata. MÖF-EKI, Kiskunmajsa.

GYŐRI-NAGY Sándor (2015): Ős-Csólyos a fekete mészkő halmán. Csólyospálosi Hírek, 2015. december. 7–8.

GYŐRI-NAGY Sándor (2016): A Kis-sziget. Kultúrökológiai közelkép egy régészeti tájszeletről. 307–320. In: Wicker E. (Szerk.): CUMANIA. A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve 27. Kecskemét, 2016.

GYŐRI-NAGY SándorNAGY Gergely (2013): Az egri (tetemvári) pleisztocén édesvízi mészkőpartfal jelen állapotáról és jövőjéről a Bárány u. 6. sz. alatti omlás kapcsán. 23 pp. MÖF-EKI, Kiskunmajsa. MÖF-EKI Archivum, ETV_2013_1.

KISS Tímea (2004): Üllés természeti földrajza. 27–40. In: Marjanucz L. (Szerk.): Üllés története és népélete. Szeged. 2004.

KROLOPP EndreSCHWEITZER FerencSCHEUER GyulaHABLY LillaSKOFLEK IstvánKORDOS László (1989): Az egri pleisztocén édesvízi mészkő geomorfológiai, paleohidrológiai és őslénytani vizsgálata. Földtani Közlöny 119. 5-29.

Kustár Rozália–Szarka József (2013): A réti mészkő felhasználása a Duna-Tisza közén. 87–130. In: Kustár R.–Balázs R. (Szerk.): Talpalatnyi kő – Elveszett emlékeink nyomában. A DARÁZSKŐ. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Kecskemét. 2013.

Nagy Gergely (2010): AnA_2010_NG_PPT: (Kőkérdések a Majsa-csólyospálosi csatornatúrák kapcsán. Előadás PPT anyaga. MÖF-EKI Archivum, Kiskunmajsa.

ROSTA Szabolcs (2014): A kiskunsági Homokhátság 13–16. századi településtörténete. Doktori dissz. tézisek, 12 pp., Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Budapest. (Interneten elérhető: doktori.btk.elte.hu/hist/rostaszabolcs/tezis/pdf.)

Sümegi Pál–Gulyás Sándor–Törőcsik Tünde (2013): A kiskunsági édesvízi mészkő és dolomitképződés folyamata a geológiai, a geokémiai és a környezettörténeti elemzések tükrében. 25–86. In: Kustár R.–Balázs R. (Szerk.): Talpalatnyi kő – Elveszett emlékeink nyomában. A DARÁZSKŐ. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Kecskemét. 2013.

Tóth János (1976): A Jászkunság helyzete a 18. sz. végén. (Bedekovich Lőrinc kéziratos könyve) Jász Múzeum, Jászberény, 1976.

Wicker Erika (1995): Pillanatképek évezredekről. A csólyosi és pálosi határ régészeti emlékei. 29–78. In: Fodor F. (Szerk.): Csólyospálos. Tanulmányok Csólyospálos történetéről és népéletéről. Kiadja: Csólyospálos Község Önkormányzata. 1995.