Tag Archives: Általános Iskola

Csólyospálosi diákok művészeti sikerei

Iskolánk tanulói 2014. január 20-22-ig Mórahalmon vettek részt a Homokháti Iskolaszövetség által a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett Össz-Művészeti Fesztiválon.
Az eseményre az iskola színjátszó csoportja – az énekkarral közösen – Hangya Rozália Modern karácsony című darabjával készült. Ezüst fokozatot értek el. A prózamondók között Vőneki Zorka Benedek Elek Három kívánság című meséjével szerepelt eredményesen.

Becsengettek

Csólyospálosi Általános Iskola

Szeptember 2-án 13 kissé megilletődött első osztályos tanuló kezdte meg tanulmányait a helyi általános iskolában.

Gratuláció Máté Sándor kitüntetéséhez

mete_sansor_kituntetett_1000px_1

Pedagógusokat tüntetett ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pedagógusnap alkalmából Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban megtartott ünnepségen május 30-án. A miniszteri díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át, az ünnepségen beszédet mondott Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár és Dr. Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár is.
Máté Sándort, a Csólyospálosi Általános Iskola tagintézmény-vezetőjét Németh László-díjjal tüntették ki a gyermekek harmonikus személyiségformálása terén végzett kiemelkedő pedagógiai tevékenysége elismeréseként.

Nyílt nap a Csólyospálosi Általános Iskolában

cspiskola1_200pxOktatási intézményünkben 2013. május 8-án és 9-én (szerdán és csütörtökön) nyílt napot szervezünk.

Ezen a napon az érdeklődők passzív megfigyelőként bepillantást nyerhetnek a tanórákon folyó munkába, megtekinthetik a tantermek felszereltségét, megtapasztalhatják az iskola hangulatát és “szellemiségét”.

Az intézményben nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai oktatás folyik.

Integrált oktatás keretében 2005 őszétől felvállalásra került a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése is.

Az 1-8 osztályba idén 114 tanuló jár, a 12 fős, tapasztalt pedagógusokból álló nevelőtestület színvonalas, családias környezetben végzi a gyermekek nevelését. A viszonylag alacsony létszámú osztályoknak köszönhetően 1-1 nebulóra lényegesen több figyelem, törődés irányul.

A vidékről jelentkező tanulók iskolába járásával kapcsolatosan felmerülő útiköltség megtérítésre kerül, szállításukról – megfelelő létszám esetén – az önkormányzat gondoskodik.

Képviselő-testületi ülés

Csólyospálos címere Csólyospálos Község
Polgármesterétől

MEGHÍVÓ

Csólyospálos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 28-án (csütörtök) 16 órakor tartja ülését, melyre ezúton meghívom.

Az ülés helye: Házasságkötő terem

Ballagás

Ballagás 2012 CsólyospálosJúnius 16-án, szombaton került sor az általános iskolában az idei ballagásra. Az intézmény udvarán megtartott bensőséges, családi hangulatot idéző ünnepség keretében 12 végzős diák köszönt el társaitól és az oktatóktól, nevelőktől. A gyerekek és a pedagógus énekkar tagjai színvonalas műsorral örvendeztették meg egymást illetve a megjelent vendégeket.