1992 nyarán léptük át először amatőr focistaként az országhatárt, amelyet a történelem szeszélye Csólyospálos és Erdőfüle közé meghúzott. Akkor még nem gondoltuk, hogy Csólyospálosnak az erdővidéki, magyarlakta falu 2009-től hivatalosan is a testvértelepülése lesz. 32 éve még nem gondoltuk, hogy ennek az egyezménynek köszönhetően a községek lakói folyamatosan látogatni kezdik majd egymást, sok-sok baráti szál szövődik az idők folyamán. Akkor még senki nem sejtette közülünk, hogy a településeink iskolái között is élő kapcsolat jön létre, hiszen ma már elmondható, hogy nyaranta, felváltva látogatják egymást az intézményekben tanuló gyermekek és az ott dolgozó pedagógusok. A kulturális kapcsolatok területén is komoly előrelépés történt az elmúlt több mint három évtizedben, amelynek köszönhetően erdővidéki néptáncosok szerepelhettek Csólyospáloson például, de a tamburásaink is bemutatkozhattak az ottani falunapon.
A közigazgatásilag Bardochoz tartozó Erdőfüle öregfiúk focistái tavaly februárban vendégeskedtek nálunk. Ennek a látogatásnak a viszonzása céljából utaztunk néhány napja, mint csólyospálosi veteránok Erdővidékre, ahol egy 4 napos program keretében ápoltuk a barátságot az ottaniakkal, közben versenyeztünk nem csak labdarúgásban, hanem íjászatban, tollaslabdában, falmászásban és asztaliteniszben is. Az „összecsapásokat” összesítésben ezúttal a hazaiak nyerték, de a vereségért bőven kárpótolt bennünket a Vargyas-szorosba tett kirándulás, az Almási-barlang meglátogatása, az ottani első osztályban szereplő Sepsiszentgyörgy város labdarúgócsapatának bajnoki mérkőzése, amelyet a helyszínen tekinthettünk meg (képünkön), és akkor még nem is beszéltünk Feri séf minden igényt kielégítő házias ízeiről. Befejezésül mindenképpen említést érdemel, hogy öten ( Halácsi Ákos, Tisoczki László, Rákóczi Ferenc, Kapás Ferenc, és jómagam ) most is ott voltunk azok közül, akik 32 éve, egy forró júniusi hétvégén eme gyümölcsöző kapcsolat alapjainak a lerakását elkezdtük. Folytatás jövőre, de már Csólyospáloson.
Á. Fúrús János