Érseki szentmisével emlékeztek július 22-én vasárnap az 1456-os nándorfehérvári diadalra a kiskunmajsai-marispusztai Kapisztrán Szent János Kápolnánál. A tíz évvel ezelőtt felszentelt kegyhelyet az 1956-os mártírok emlékére emeltette a Corvin közi felkelők néhai főparancsnoka Pongrátz Gergely, akinek végső nyughelye is ott található.
Az ünnepei misét megelőző megemlékezésen Fodor Lajos nyugalmazott vezérezredes, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára szólt a „ a világpolitikai és katonai realitás ellenére kivívott” győzelemről, melyet egy lelkes és jól vezetett magyar had aratott. – „A nándorfehérvári diadal a hozzáértés csodája: a magyar katonamesterség csúcsa. Annak meglátása, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel mit és hogyan tehetünk meg: miként kell használni erőinket és hogyan kell kivédeni gyengeségeinket” – emelte ki az államtitkár, aki beszédében egy ötszáz évvel későbbi csodát, 1956-os forradalmat is felidézett: „1956 újabb hatalmas tett. Csoda, amelyet a lélek és a hozzáértés vitt véghez.”
„Tíz esztendővel ezelőtt megépült ez a kápolna, hogy emléket állítson azoknak, akik lélekkel és hozzáértéssel küzdöttek a magyar szabadság ügyéért. E kápolna védőszentje ki is lehetne más, mint Kapisztrán Szent János, aki 1456-ban a lélek erejével szólított harcba az ország védelmében. (…) Ma azért jöttünk el, hogy emlékezzünk rájuk. Emlékezzünk a hősökre, és arra, ami összeköt bennünket elődeinkkel. Az egymással való összetartozásra kell emlékeznünk. Összetartozunk, mert voltak emberek, akik lélekkel és hozzáadással megharcoltak értünk. Megharcoltak értünk, hogy megmaradhassunk, hogy megőrizhessük, és újra elnyerhessük a szabadságunkat. Összetartozunk, mert ebben rejlik az erőnk!” – jelentette ki Fodor Lajos.
A szentmisét celebráló Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is felidézte a nándorfehérvári hősöket, akiknek önfeláldozó hazaszeretetéről szólva hangsúlyozta: „Ez a győzelem arra emlékeztet bennünket, hogy ennek az országnak olyan építői és védelmezői voltak, akik életüket is odaadták azért, hogy a haza megmaradjon, hogy mi most itt lehessünk”.
Az ünnepi szertartást követően megszólalt a Kapisztrán-kápolna harangja, majd a környező települések templomainak harangzúgása – hangfelvételről – hirdette az 556 évvel ezelőtti, az Európa sorsát befolyásoló, annak szabadságát, keresztény hitét védő, korszakhatárt jelentő győzelmet.