A gyermeknapot világszerte ünneplik, de mindenhol más időpontban. Kicsiny falunkban július 18-án került erre sor civil kezdeményezésre a Közösségi Ház udvarán. A falusi gyermeknap ötlete, egy lelkes helyi lakos, Tóth Gábor ötlete volt, és a megvalósítás nagy része is az ő nevéhez fűződik.
A reggeli szomorkás időjárás úgy tűnt, hogy nem kedvez majd, de ez mégsem szegte kedvét a kilátogató gyerekeknek. Később azonban olyan verőfényes napsütés érkezett, hogy benépesült az udvar, boldog gyermekmosoly töltötte meg az arcokat. A ráhangolódó, bemelegítő torna után sajtos- tejfölös lángos várta a megéhező gyermekeket. Ezután indult a kézműves sátor, ahol gipszfigurákat lehetett festeni, szalvéta technikával képet készíteni, karkötőt fonni és csipeszfigurát készíteni, itt már csak a kreativitás szabott határt. A Kiskunmajsai Egészségfejlesztési iroda játékkal, müzlivel és üdítővel jutalmazta a reggeli tornában résztvevő gyerekeket, majd 15 óráig ingyenes egészségügyi állapotfelmérést végeztek a felnőttek részére. Megérkezett a csólyospálosi tűzoltó autó is, melyet előszeretettel vettek birtokba a gyerekek. Ezután felállításra került a kicsik kedvence, az ugráló vár, valamint érkeztek a pónik és a lovas fogatok. Aki jól megéhezett az ugrálásban és lovaglásban, az délben elfogyaszthatta az ízletes kolbászos paprikás krumplit.
Úgy tűnik, hogy a digitális kütyük mellett még mindig van igény a régi klasszikus játékokra. A fogatok megállás nélkül egészen késő estig vitték a gyerekeket a település utcáin. Ahogy befordultak a lovakkal a kapun, a gyerekek egyből megrohamozták a lovas kocsikat, volt akinek több körön keresztül várakoznia kellett, hogy sorra kerüljön. Ki-ki milyen mesehőst szeret, olyat lufi figurát hajtogattathatott magának a délután folyamán. 17 órától a szegedi Csiga Duó gyermekzenekar interaktív műsorával szórakoztatta a közönséget.
Délután sajtos pogácsával és ismét sajtos-tejfölös lángossal kedveskedtünk a megéhező gyermekeknek. De volt vattacukor, pattogatott kukorica és fagylalt is, valamint büfé állt egész nap a kilátogatók rendelkezésére.
Köszönjük mindazon segítőink munkáját és támogatását, akik valamilyen formában hozzájárultak a nap sikeréhez.
További fotók facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/csolyospalos/posts/3111925492219214