Csólyospálos Község Önkormányzata sikeresen pályázott a Magyar Labdarúgó Szövetség által meghirdetett műfüves focipálya építési programra még tavaly. Ennek köszönhetően 36 millió forintos beruházás kezdődött a napokban a sportpályán, amelynek köszönhetően felépül egy 20 x 40-es méretű pálya palánkkal, labdafogó hálóval, világítással.
Az önkormányzatnak 10% önrészt kellett vállalnia. A tervek szerint a létesítmény átadására, avatására július 6-án, szombaton kerül sor egy egész napos sport és kulturális program keretében, amikor szeretnénk megemlékezni arról is, hogy a sportegyesületünk idén ünnepli a 70. születésnapját. A rendezvényre tisztelettel és szeretettel hívunk már most minden kedves sportot szerető helyi lakost. A részletes programot később tesszük közre a település honlapján (www.csolyospalos.hu), illetve szórólapon minden háztartásba eljuttatjuk.
Á. Fúrús János, polgármester