Pély Barna Artisjus-díjas magyar zenész Budapesten született 1975. november 26-án. Középiskolai tanulmányait 1990-1993 között végezte az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban, majd a budapesti Szent László Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. Diplomáját 2000-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanulójaként. 1998-ban megnyerte a TV2 Kifutó című tehetségkutató műsorát. 1999-2017 énekelt, gitározott a United együttesben. 2000-től a Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskolában tanít. 2000-ben a Magyar Rádió által megrendezett jazzének-versenyen 2. lett. 2003-tól a Megasztár tehetségkutató-verseny zsűrijének tagja. 2010-2017 Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének tanára volt, Székesfehérvárott. 2011-2017 a B the First zenekar frontembere. 2017-től szólókarrierbe kezdett.
A sokat tapasztalt, népszerű előadó május 11-én, szombaton este Csólyospáloson a Közösségi Házban 19.30-kor mutatkozik be a közönségnek. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A belépés díjtalan.
Az esemény a Petőfi Kulturális Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósul meg.
„Szeretem Csólyospálost Mozgalom”