A Magyar Honvédség mint munkaadó – a Honvédségen belüli fluktuációnak köszönhetően – folyamatosan munkát kínál a dolgozni szerető és akaró emberek részére. A közeljövőben lehetőség nyílik közel 400 fő foglalkoztatására a szerződéses katonai rendszer keretein belül, mely alapját képezi honvédségünknek.
Ezen foglalkoztatás elősegítése céljából
2012. augusztus 30-án 15.00 órakor a jászszentlászlói Művelődési házban
az érdeklődök egy korrekt tájékoztatón vehetnek részt.
A tájékoztató alapvetően kettő témát ölel fel, az egyik a szerződéses katonai rendszer, mely lehetőséget kínál mindazon 18. – 45. év közötti magyar állampolgársággal és állandó lakhellyel rendelkező nőknek és férfiaknak, akik szerződést kötve munkát vállalnának a Magyar Honvédség alakulatainál (a teljesség igénye nélkül: Hódmezővásárhelyen, Szentesen , Szolnokon, Kecskeméten stb). E munkával lehetőséget tudunk biztosítani egy tisztességes megélhetés biztosítására. A fiataloknak karrier lehetőségre, egy kiszámítható jövőkép, egy egészséges értékrend kialakítására, melynek központi eleme a közösség, a család és ezek mellett az egyéni karrier építése. Célunk, hogy a középkorosztály számára is, egy biztonságos megélhetést nyújtó munkát ajánljunk.
A tájékoztatónk második elemét az önkéntes tartalékos rendszer (ÖTR) népszerűsítése képezné. Ebben a tájékoztató blokkban ismertetnék a jelenlévőkkel az ÖTR-hez való csatlakozás lehetőségeit, előnyeit, illetve mindazon kötelezettségeket, amelyek a belépőket terhelik.
Tisztelettel:
Nagy László Tibor őrnagy sk.
2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ
Központparancsnok